Érték

Néha úgy érzem, hogy valamikor, valaki vagy valakik elvették a nyugalmunkat, boldogságunkat. Talán még az “átkosban”… talán régebben, talán sokkal-sokkal régebben vagy egyszerűen nem is volt?? Nem tudunk örülni, elfelejtettük hogyan is kell azt… vagy nem tanították meg, nem tanultuk meg? Nem elég a kicsi, a kicsit jó, nekünk nagyon jó, legjobb, legnagyobb legújabb kell/ kéne. Van itt egy angol házaspár, jó kapcsolatban vagyunk velünk, időnként összejárunk beszélgetni egy kicsit. Olyan ruhában járnak, amiben mi a talán a konyhakertet tisztelnénk meg vagy még azt sem… Otthonra pedig olyan viseltes holmikat vesznek fel, ami a mi szemünkben egyértelműen kuka lenne. :)))Gyönyörű több száz éves házat újítottak fel, az év nagyobbik részét igyekeznek itt tölteni. Tavaly földet is vettek, hogy jobban tudjanak gazdálkodni. A ház körül szőlő van, na meg vesznek is, így van saját boruk, sőt, még pálinka is. Néhány gyümölcsfa a ház körül, de az új tervek saját krumpli, saját sárgarépa :))) A férfi építész és katona volt, bejárták az egész Világot, aztán a nyugdíjazása után ezt az országot választották, ami szerintük ( szerintem is ) páratlan szépségű… Van autójuk is természetesen, semmi extra, semmi különleges, van benne klíma, kényelmes és a legfontosabb- megy! Tudom, erre lehetne mondani, hogy na de mennyi a pénzük??? Van, egyértelmű és a magyar viszonylathoz képest is nagyon sok lehet, hát még az itteni léptékek szerint! De! Ők a nyugalmat választották, élvezik a napsütést, a teraszon ülve csodálják a csodás panorámát, élvezik a bor zamatát, mosolyogva mutatják a piszkot a körmük alatt, szemmel láthatóan boldogok itt :)))

Boldogok a befogadott kutyájukkal és szakajtónyi macskájukkal, na meg a hozzájuk kosztolni járó szomszédos macskákkal.

Egyszer hazafelé tartottunk a férjemmel,( ilyenkor az egész utat végigbeszélgetjük, mesél mindenfélét, történeteket, amit az adott tájról eszébe jut ) és mondtam neki, hogy én azért néha nagyon utálom őket… a fene nagy nyugalmukért! Miért?- kérdezte. Mert olyan, számomra dühítő nyugalommal állnak az itteniek az élet szinte összes dolgához, problémájához, ahogy ülnek és kávéznak… szemben az utcára, napszemüvegben stírölve a csajokat, méregetve a pasikat és közben beszélgetnek… és az a nyugalom!! fel tudnék néha robbanni, amikor ezt látom… nevetek rá. Mitől lennénk idegesek kérdez vissza. Nézek rá, várom a választ. Kicsit gondolkodik, majd lassan forgatva, megfontolva minden szót válaszol- az idősek túléltek minimum 2, de lehet 3 háborút is. A fiatalabbak is vagy akkor születtek vagy akkor cseperedtek éppen fel vagy kamaszok voltak, mint ő is. Mindenkinek van halottja a legutóbbi háborúból, ha nem is a családban, de a baráti, ismeretségi körből biztosan. Nagyon soknak szétlőtték a házát, nagyon sokan máshová költöztek… az államtól a háború után kaptak valami kis kárpótlást, építőanyag formájában, újjáépített egy házat és most kapargatja az egy szem kapájával a reménytelenül köves talajt, hogy megtermeljen magának valami élelmiszert, ha már munka nincs… és lehet, hogy 3 lépésre mögötte akna van a földjében! Mitől és miért lennének idegesek??  Hiszen élnek, túléltek.